Logopédiai gyakorló eszközök a pincénkben

A szüleim már elég idősek, ezért megkértek, hogy menjek át hozzájuk és segítsek a pincéjükben kiválogatni a csecsebecséket. Olyan dolgokra bukkantunk, amik még az ő gyerekkorukból származtak. Régi játékok, újságok és cikk kivágások, amikben valamelyikünk neve szerepelt. Már használhatatlan tárgyak, szereléshez szükséges eszközök és régi bútorok. Megtaláltuk az összes rajzot és kézműves ajándékot, amit valaha készítettünk a testvéremmel. A szüleim megőriztek mindent. Azokat a dolgokat, amikre már nincs szükségük, de még jó állapotban vannak és másoknak hasznukra válhat, egy használt cikkeket áruló boltnak ajándékozták. A lényeg, hogy felszabaduljon egy kis hely a pincében és végre rendet tudjunk tenni. A boltban nagyon örültek az adománynak és így mi is örülünk annak, hogy tudtunk segíteni.


A sok régi játékkupac között olyan dolgokat is találtunk, mint a testvérem régi fejlesztő játékai. Annak idején logopédushoz kellett járnia és emlékszem, hogy még otthon is sokat gyakoroltunk vele, hogy fejlődhessen. Manapság már több képességfejlesztő és magán logopédia is elérhető. A magán logopédia segítséget nyújt abban, hogy a gyermekek beszédhibái és kommunikációja is játékos feladatok elvégzése során fejlődhessen. Fiatal korban és az egész életben is nagyon fontos a kommunikáció az óvodába, az iskolába és a munkahelyre való beilleszkedéskor, ezért érdemes minél hamarabb elkezdi a magán logopédiai órákat. Sokakat bántanak, csúfolnak, ha máshogy beszélnek, mint társaik, ezért is fontos kijavítani a beszédhibákat.


A Mosolykulcsnál ezeket játékos, motivációs játékokkal teszik meg. A Mosolykulcs egy gyermekek számára létrehozott képességfejlesztő központ. A központban olyan szolgáltatásokat vehetünk igénybe, mint a logopédiai és pszichológiai kezelések, gyógypedagógiai fejlesztő órák, baba-mama foglalkozások, TSMT torna. A logopédiai  órák során a különböző gyakorlatok váltogatásával képesek fenntartani a gyermekek figyelmét az órák alatt és ösztönözni őket arra, hogy szívesen megoldjanak még több feladatot. A magán logopédus a szülőkkel és a gyermekkel együttműködve próbál segíteni, hogy az óvodában vagy iskolában ne legyen már probléma a kommunikációval. Olyan problémák fellépésekor ajánlott felkeresni magán logopédust, mint a diszlexia, diszgráfia, megkésett beszédfejlődés, artikulációs zavar.


Rendszeres magán logopédiai kezeléssel már néhány hónap után megfigyelhető fejlődés a gyermek beszédében. Ahhoz, hogy a Mosolykulcs magán logopédiájára jelentkezzünk, a weboldalukon található űrlap kitöltésével és beküldésével kell megtenni az első lépéseket. Ezután egy telefonos beszélgetés következik, melynek során egy időpontot is egyeztetünk a központtal egy személyes látogatásra. Ha szeretnénk igénybe venni valamelyik szolgáltatásukat, ahhoz fél vagy egy évre választhatunk előfizetést, amit havidíjként tudunk befizetni. Fizethetünk a terápiákért és tréningekért, valamint vizsgálatokért is. Vizsgálatok során a szakemberek játékos foglalkozások közben figyelik meg gyermekünket és fejlődését, majd szóban és írott szakvéleményben is megerősítik azt.


Ritka manapság olyan megbízható helyet találni, ahol gyermekeink fejlődése vidám, játékos hangulatban telik és még ők is szívesen részt vesznek rajta. Azonban a Mosolykulcs olyan programokat, játékokat és élményeket kínál, ami ösztönzi a gyerekeket a fejlődésre. Szervezett nyári táboraik, letölthető fejlesztő anyagaik, játékos terápiáik és segítőkész szakembereik segítségével már rövid időn belül fejlődést érhetünk el. Ezért fontos, hogy már az első fellépő tüneteknél keressünk meg egy szakembert és kérjük tanácsát. Hiszen minél hamarabb elkezdjük a terápiát, annál gyorsabban érünk el pozitív eredményeket. A gyermekek fejlődésekor nagyon fontos a támogató közeg jelenléte, ezért hozták létre a Mosolykulcs képességfejlesztő központot. Szakembereik mindent megtesznek azért, hogy gyermekeink teljes életet élhessenek fejlődésük után.