Nemcsak a ruhák, hanem a napenergia is újra felhasználható

Mivel gyerekkoromban sosem vetett fel minket a pénz, anyukámmal már akkor rákaptunk a ruhák másodkézből vételére, legyen az turkáló vagy más beszerzési forrás – ő pedig olyan jó megérzésekkel és stílusérzékkel rendelkezett, hogy soha senki nem mondta volna meg, hogy a ruhatárunk nagy része nem a drágább üzletekből van, csak azt vették észre, hogy valamilyen úton-módon mindig egyedien és divatosan tudunk öltözni. Persze nem csak ruhákat, hanem más kiegészítőket is vásároltunk ilyen módon, ugyan nem mindent, de így is nagyon nagy összegeket tudtunk spórolni és gyakran akár minimális összegekért juthattunk hozzá sokszorosát érő tárgyakhoz. Ugyan az én életem végül sokkal jobban alakult és ha nem is korlátlanul, de olyan dolgokat is megengedhettem (volna) magamnak, amelyeket gyerekkoromban nem kaphattunk meg, sokszor mégis maradtam a “second hand” megoldásoknál – egyrészt többnyire nem láttam értelmét a vadonatúj tárgyak beszerzésének, másrészt nem akartam szükségtelenül növelni az ökológiai lábnyomomat.

Persze nem mindent vásároltam használtan, ilyenek voltak az alsóneműk, a cipők – vagyis ezt nagyon ritkán, ha például mérethiba miatt vált meg tőle a tulajdonosa -, sminktermékek…. utóbbi nagy ritkán kivételt képzett, hiszen megesett, hogy valaki kapott ajándékot akart továbbadni még bontatlan állapotban, de a rövidebb élettartamú elektronikus eszközöknél is preferáltam az üzletből való vásárlást.

Ezzel szemben voltak olyanok, amelyeknél az első utam, ha nem is mindig, legtöbbször mégis a használt termékek közti keresgéléshez vezet- könyvek (bár azért az új megjelenéseknél nyilván gyakran elcsábulok), különböző ruhák és táskák (el sem hinnétek, mennyi csodás darabot lehet kifogni, legtöbbször fillérekért), illetve a konyhai eszközeim legtöbbje is így került hozzám. Nagyon sokan különösebb átgondolás nélkül vesznek meg ilyen eszközöket, ha kifognak egy jó akciót, aztán évekig porosodik a padláson, míg végül meg nem válnak tőlük.

Amikor arra került sor, hogy új házat vásároljak, a fentiek jegyében az is szempont volt, hogy energetikailag minél kevesebbet fogyasszon és ne rendelkezzen irreális károsanyag-kibocsátással. A szerencsének köszönhetően sikerült remek áron egy szuper kis házikóra bukkannom, nemrégiben újították fel, tényleg mindenben ideális volt – viszont azért még agyaltam rajta, hogy a károsanyag-kibocsájtást hogy lehetne méginkább csökkenteni. Újdonsült szomszédommal beszélgetve kaptam általa ihletet arra, hogy napelemes fűtés is legyen használatban új otthonomban, merthogy ő maga is ilyet használt – a napelem fűtés kérdésére rögtön javasolt is egy általa nagyon jónak mondott weboldalt, ahol utána tudtam járni a részleteknek, előnyöknek és hátrányoknak, állítólag ő is ezzel a céggel csináltatta az ő rendszerét.

Az általa küldött linket megnyitva már rögtön láttam is lehetőséget árajánlat, illetve ingyenes helyszíni felmérés kérésére a napelem fűtés rendszerének részletes leírása mellett. Ebben már a szöveg elején felhívták a figyelmet arra, hogy a megfelelő nyílászárók és a tökéletes szigetelés nélkül igazából túl sok értelme nincs is belevágni a napelem fűtésrendszer kiépítésébe, amibe ugyan eddig nem gondoltam bele, de logikusnak tűnt – teljesen felesleges fűteni az utcát, akár megújuló, akár nem megújuló energiaforrásokat használunk. Szerencsére az újonnan vett házamnál ez a veszély nem fenyegetett. Az oldalon a napelemes fűtés mellett röviden foglalkoztak még a hőszivattyús rendszerek kérdésével is, ami kifejezetten érdekesnek bizonyult, mert addig még nem is hallottam erről a lehetőségről, de a részleteket olvasva inkább elvetettem és gondolatban maradtam a napelem rendszereknél: mert ezeket a fűtésen kívül másra is lehetett használni, míg a hőszivattyú rendszerek kizárólag fűtésre voltak alkalmasak. Én ugyan elsődlegesen szintén fűtésre kerestem “alternatív” megoldást, de nem bántam, ha olyat találok, amely kiegészítőként más területen is alkalmazható. Persze innen jöttek a bonyolultabb kérdések…

Először is fontos volt a ház minden paramétere, hiszen ahhoz, hogy meg tudják mondani, hogy pontosan milyen és mekkora napelem fűtésrendszer nekem az ideális, nem volt mindegy, mekkora területet akarok befűteni, és mire szeretném még használni. Hiszen, ha alulméretezésre kerül a rendszer, akkor nem tud elég elektromos áramot termelni, ha pedig túlméretezik, akkor túltermelés keletkezik szintén teljesen feleslegesen, így mindenképp alaposan át kellett gondolni a leendő célokat. Mivel a napelemmel elektromos áram termelhető, szerencsére ezek nagyon sokrétűen felhasználhatóak, tehát kompatibilisek infrapanelekkel, elektromos konvektorokkal, mennyezetfűtésekkel, padlófűtésekkel, amennyiben ezek elektromos árammal működnek.

Ugyan nem voltam az a fajta, aki a fogához veri a garast, de azért nyilván fontosnak tartottam a várható költségeket és egy kalkulált, megközelítő végösszeget is, hiszen nekem sem volt mindegy, mennyi is az az annyi… szerencsére más oldalaktól és vállalkozásoktól eltérően a https://napelemrendszer.info weboldalán voltak fent a házak méretéhez igazított megközelítő árak, ezáltal én is tudtam, hogy beleférhet -e a keretbe vagy sem. Ami még nagyon erős pozitívum és a napelem fűtés mellett szól, az az, hogy ugyan egyszerre valóban nagy befektetés, viszont amennyiben ideálisan építik ki, akkor a költségeit nagyjából 10 éven belül be is hozza, utána pedig mondhatni “ingyen árammal” látja el a tulajdonost. Persze ahhoz, hogy minden simán menjen, ahhoz elengedhetetlen az is, hogy a megfelelő kivitelezők kerüljenek kiválasztásra, akik magas minőségű alapanyagokkal, megbízhatóan dolgoznak – ha már csak egy dolog is hibádzik a folyamatban, a tulajdonos sem számíthat tökéletesen működő napelem fűtésre, akkor meg aztán jöhetnek a javíttatási és egyéb gondok, plusz munkálatok, amelyeket pedig azért mindenki szeretne elkerülni. Olcsó húsnak is híg a leve, ez tipikusan egy olyan beruházás, amin nem érdemes spórolni, viszont szerencsére több állami támogatás is igényelhető még az idén az ilyen és ehhez hasonló beruházások megvalósításának segítésére.

Többek között ilyen az úgynevezett otthonfelújítási támogatás, amely 2023 végéig vehető igénybe és a végösszegnél a munkadíj és az anyagköltségnek egyaránt a fele igényelhető vissza, és nem csak napelem rendszerre, hanem nagyon széles körű felújítási tevékenységekre kérvényezhető. Bizonyos anyagi körülmények megléte esetén akár 100 %-os támogatás is kérelmezhető; összességében van lehetőség pályázni ilyesfajta kedvezményekre, bár egy hátrányuk, hogy ezek többnyire utófinanszírozott támogatások, tehát az igénylő csak a munka elvégeztetése és annak kifizetése után tudja ezeket az igényeket benyújtani.

A honlap átolvasása után több se kellett, kitöltöttem a megfelelő kapcsolatfelvételi űrlapot és vártam – szerencsére nem hiába. Ahogy hirdették, kijöttek az ingyenes helyszíni felmérésre, nagy örömömre a ház abszolút alkalmasnak is bizonyult a napelem fűtésrendszer kiépítésére; a kiküldött képviselet is nagyon szimpatikus volt, így végül úgy döntöttem, hogy belevágok ebbe is. A munkafolyamat minden szempontból megfelelően és olajozottan működött, minden úgy történt, ahogyan azt megbeszéltük és annyiért, amennyiért; ennek azért is örültem, mert egyre nehezebbnek bizonyult megbízható vállalkozókat találni, legyen szó bármilyen jellegű munkáról. Azóta már én is élvezem a napelem fűtés előnyeit a https://napelemrendszer.info-nak (és szomszédomnak) hála, amely céget én is bármikor merem ajánlani másnak is.